Új Teremtés Konferencia

A létezés ajándék

Azoknak, akik még keresik az igazi Életet, akik nem teljesek, mert érzik, hogy éhezik és szomjazzák az Igazságot. Azoknak, akiknek szívében egy „Isten alakú űr tátong”, de már sejtik, hogy az élet egy csoda, a létezés minden pillanata egy ajándék, és szeretnének a továbbiakban Isten jelenlétében élni. Azoknak, akik hisznek Istenben, és hallottak Jézusról, de még nem ismerik őt, azonban szívesen találkoznának vele.

Új Teremtés

A konferencia azoknak is szól, akik úgy érzik, hogy már megtértek, vagy nyilvánvalónak gondolják, hogy hívők, de valahogyan mégis üresnek találják az életüket, akik úgy érzik, a hitük nem élő és nem személyes, de folyamatosan keresik az Úr jelenlétét. Azoknak is, akik szeretnék érezni Jézus valódi közelségét, szeretetét, akiknek nem elég a hétvégi templomba járás, hanem igazi tanítványokká akarnak válni, olyanokká, akik Jézus meghívása szerint tanítványivá tesznek minden nemzetet. Azoknak, akik érzik, tudják, hogy elközelgett az Új Teremtés: Isten országa közöttünk van.

Az esemény megnevezése:Új Teremtés Konferencia
Az esemény helyszíne:ELTE Lágymányosi Konferencia Központ
Esemény leírása:3 napos Konferencia, külföldi és hazai előadókkal,
Justin Rizzo (Kansas City Imádság Háza),
Elke Mölle (Augsburg Imádság Háza),
Mijo Barada (Horvátország),
Dylan Long (Awakening Europe),
Matthias Kaufmann (Awakening Europe),
Varga László püspök,
Orbán Béla rabbi,
Fóris Attila és KITlight előadók,
Sebastian Bartram dicsőítő csapata (Augsburg Imádság Háza),
Csiszér Laci és Csapata (Új Jeruzsálem)
Az esemény jellege, kategóriája:Konferencia
Kezdés ideje:2020-03-13
Kezdés időpontja:14.00
Weboldal, részletek, jegyváráslás:www.ujteremteskonferencia.hu
Email cím, ahol az érdeklődők kereshetnek:info@ujteremteskonferencia.hu

You may also like...